TUDÓSÍTÁS

Biztos győzelem a Paks ellen

Gyurcsó gyönyörű szabadrúgás góljával és Caneira első NB I-es találatával nyertünk. Mindkét játékos bizonyította tehát, hogy nem véletlenül kerültek ki a stadion főépületén - főszponzorunk, a MOL jóvoltából - látható óriásmolinókra. 

Csapatunk kapitánya, Tóth Balázs a Diósgyőr elleni idegenbeli meccsen játszotta 150. bajnokiját a Vidiben. Azóta a szombati volt az első hazai mérkőzésünk az OTP Bank Ligában, ezért Tassy Márk, klubunk ügyvezetője most köszöntötte játékosunkat.

Óriási lendülettel futballozva, sok helyzetet kialakítva kezdtük a találkozót, úgy mint a Győr elleni meccseken szerdán és múlt vasárnap. Rögtön a második perc elején Álvarez lőhetett volna gólt, de kimaradt a lehetőség, ahogy utána Torghelle, Tóth Balázs és Mitrovics próbálkozásai sem jutottak a vendégek kapujába. A 25. percben viszont Gyurcsó nagyszerűen tekert a rövid felsőbe egy szabadrúgást 20 méterről, ezzel vezettünk. A gól után néhányszor eljutott a tizenhatosunkig a Paks, ám Báló és Heffler lövései nem jelentettek különösebb veszélyt. A félidő legnagyobb lehetősége Torghelle előtt adódott, de az Álvarez kapufája után elé pattanó labdát mellé passzolta, igaz annyira gyorsan vágódott vissza a lövés a felső lécről, hogy csak reflexből tudott beleérni támadónk.

A második játékrész egy Mitrovics szabadrúgással és egy Torghelle oldalhálóval kezdődött az egyik, míg két Heffler lövéssel a másik oldalon. Gyurcsó beadásai és Paraiba kiismerhetetlen cselei, valamint Álvarez újabb óriási kapufája jelentették a legnagyobb veszélyt a továbbiakban. Aztán a 69. percben Gyurcsó egy szabadrúgást gyönyörűen csavart a kapu elé, amit Caneira parádésan csúsztatott a hosszúba. Ez volt rutinos védőnk első NB I-es találata. A második gólt követően rákapcsoltak a vendégek, és egyszer nagyon közel is jártak a szépítéshez, de Bozsovics fantasztikus mozdulattal a gólvonalon fogott meg egy közeli fejest. Hector Sanchezt egy sérülés után le kellett cserélni, a helyette pályára lépő Nikolics Nemanja (a korábban beállt Uros Nikoliccsal együtt) többször is szép támadást vezetett, ám újabb gólt már nem szereztünk.

Végig nagyon magabiztosan focizva, két remekbeszabott góllal győztünk a Tolna megyei alakulat ellen, ezzel jelenleg második helyen állunk a tabellán. Következhet a Fradi elleni Ligakupa-döntő szerdán a Sóstói Stadionban! 

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news