OTP Bank Liga

Az utolsó bajnoki következik

A szezonzáró mérkőzés Újpesten lesz vasárnap délután, a fiatalok az Ajka csapatát fogadják szombaton Felcsúton.

OTP Bank Liga, 30. forduló
Újpest - Videoton FC vasárnap, 15 óra 30 perc (M2)

A 2011-2012-es bajnokság utolsó mérkőzésén a Szusza Ferenc Stadionban lépünk pályára. A lilák kispadján a 24. forduló előtt már másodszor történt változás ebben a bajnokságban, Marc Leliévre váltotta Zoran Szpisljakot, aki a 4. fordulótól vezette a fővárosi klubot. A bajnokságot még Mészöly Gézával kezdték, négy vereség után azonban elköszöntek a fiatal trénertől. A belga szakember vezetésével eddig kétszer győztek, négy döntetlent értek el, legutóbb Kecskeméten egy 0-0-át. Vasárnapi ellenfelünk a 12. helyen áll a táblázaton, 32 pontot gyűjtöttek 29 forduló alatt. Nyolc győzelem és nyolc döntetlen mellett 16-szor kikaptak. Ősszel 3-0-ra nyertünk a Sóstói Stadionban, Nikolics kettő és Alves egy góljával. Egy hasonló teljesítménnyel Niko nagyon közel kerülhetne a gólkirályi címhez, hiszen az utolsó forduló előtt holtversenyben áll a lista élen a debreceni Adamo Coulibaly-val.

OTP Bank Liga, NB I. 30. forduló Mérkőzés TV
2012. május 26. (szombat) 15 óra PMFC - Honvéd -
2012. május 26. (szombat) 15 óra Siófok - Kecskemét -
2012. május 26. (szombat) 15 óra Paks - Ferencváros Sport1
2012. május 26. (szombat) 15 óra DVTK - Vasas -
2012. május 26. (szombat) 18 óra DVSC - Haladás Sport1
2012. május 27. (vasárnap) 15.30 óra Újpest - Videoton FC M2
2012. május 27. (vasárnap) 15.30 óra Pápa - Győr
2012. május 27. (vasárnap) 18 óra Kaposvár - ZTE Sport2


NESS Hungary NB II., 29. forduló
Videoton-Puskás Akadémia - FC Ajka
szombat, 18 óra

2-2-es döntetlent az előző fordulóban. Ősszel egyébként 0-0 lett a végeredmény Ajkán. A Vidi-PA nyolcadik helyen áll jelenleg, ez a mérkőzés lesz az utolsó hazai találkozónk, az utolsó fordulóban a Kozármislenyhez utazunk majd.

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news