ELLENFÉL-LES

Az ukrán rekordbajnokkal játszunk szombaton

Kádár Tamás csapata egy magyar gárdával már találkozott a téli felkészülés során.

Közeleg az OTP Bank Liga 2017-18-as tavaszi idényének rajtja, amikor együttesünk a Vasas gárdáját látja majd vendégül a Pancho Arénában. (Ide kattintva már most vásárolhatnak jegyeket a találkozóra!) 

A csapat a téli felkészülés során már hat barátságos mérkőzésen van túl és a marbellai edzőtáborban még kettő vár ránk, közülük az elsőt a Dinamo Kijev ellen játsszuk. Észak-keleti szomszédaink rekordbajnokával szombaton 16 órai kezdettel mérkőzünk.

15+13 bajnoki cím, 11+9 kupagyőzelem

Az ukrán fővárosi gárda az 1990-es évek eleje óta létező Premjer Lihát - az ukrán nemzeti bajnokságot - már 15 alkalommal nyerte meg, valamint 11 Ukrán Kupa-győzelmet is magukénak tudhatnak. Mindemellett 13-szor bizonyultak a legjobbnak a szovjet bajnokságban - ez szintén rekord - és 9-szer a Szovjet Kupában. A nemzetközi színtéren is jelentős sikereket értek el, a Kupagyőztesek Európa Kupáját például kétszer is sikerült elhódítaniuk.

A Dinamo Kijev a második helyről várja a tavaszi bajnoki folytatást, előttük csak legnagyobb riválisuk, a Sahtar Donyeck áll, a fővárosiak hátránya három pont. Az első tétmeccsük nem a bajnokságban, hanem az Európa Ligában lesz, ahol az AEK Athén ellen mérkőznek a 16 közé jutásért február 15-én.

transfermarkt.de portál által több mint 60 millió euró értékűre becsült keretet olyan nevek alkotják, mint az 50-szeres ukrán válogatott Hacseridi (5 millió euró), a 30-szoros ukrán válogatott Harmas (4,5 millió euró), a 20-szoros válogatott Szidorcsuk (4 millió euró), a többek között ötszörös belga bajnok Mbokani (aki az Anderlechtnél Juhász Roland csapattársa volt, értéke 4,5 millió euró), illetve honfitársunk, a magyar válogatott Kádár Tamás.

Az egykori fehérorosz válogatott Hackevics vezetőedző csapatának Videoton FC elleni meccse már a tizedik lesz a téli felkészülés során. Győzniük kétszer sikerült, méghozzá az NK Osijek és a kínai Hebej gárdái ellen, egy magyar együttestől viszont kikaptak: február 4-én a Puskás Akadémia Szécsi és Madarász kései góljaival 3-2-re fordított ellenük.

Vidi - Dinamo történelem

A Vidi hivatalos mérkőzésen még nem, de barátságos tornán és felkészülési összecsapáson már találkozott korábban a Dinamo Kijevvel. 2012-ben az Impact Kupa elődöntőjében 5-0-ra maradtunk alul - Hacseridi, Harmas, Kovács István és Vinícius már akkor is pályára léptek és ott volt Andrij Sevcsenko is -, míg 2015. február 14-én 0-0 volt a végeredmény. A három évvel ezelőtti meccsen a mostaniak közül Bujalszkij és Hacseridi vett részt ukrán részről, míg a Vidiből Kovács István, Stopira és Vinícius neve lehet ismerős a kijevi szurkolóknak.

Author: Guber Péter

Photo: facebook.com/fcdynamoua

More news