SZURKOLÓI

Akciós utazás és belépő Győrbe, mindössze 2000 forintért!

Csapatunknak nagy szüksége lesz a szurkolók támogatására, akik nem csak a vendégszektorba, hanem egy a Vidi-drukkerek részére kijelölt családi szektorba is vásárolhatnak belépőt!

Az OTP Bank Liga 5. fordulójában augusztus 25-én a bajnokcsapat otthonába látogatunk. Mivel ez lesz az őszi szezon egyik legnagyobb rangadója, ezért klubunk ismét szurkolói utazást szervez autóbuszokkal Győrbe, hogy minél többen buzdíthassák csapatunkat! Az ETO lehetővé tette, hogy a rendszerükön keresztül értékesítsük a vendégbelépőket, így a buszjegyekkel együtt azok is megvásárolhatók lesznek kizárólag elővételben a VidiShopban, augusztus 21-től, augusztus 24-ig.
900 jegyet kaptunk a kapu mögötti vendégszektorba, illetve 200 db családi jegy is rendelkezésünkre áll, amelyek a nyugati "I" szektorba szólnak. Mivel kiemelt mérkőzésről van szó, ezért jegyvásárlásnál a nevet, születési helyet és születési időt is meg kell adni!

Utazás:

A gyülekező a meccs napján 17 óra 45 perctől a szokásos helyen lesz a Piac téren a Munkaügyi Hivatal előtt. A buszok 18 órakor indulnak el és az út folyamán egy alkalommal 20 perces pihenőre fognak megállni.
A mérkőzés után azonnal indulnak a buszok Székesfehérvárra, ezért kérjük szurkolóinkat, hogy jegyeiket a visszaútra való felszállásig őrizzék meg! Fontos, hogy minimálisan 19 fő jelentkezése szükséges egy busz elindulásához. A buszjegy ára nem tartalmazza az utasbiztosítást!

Árak:

A mérkőzés belépői a Vidi-szurkolók számára egységesen 1.400,- forintba kerülnek. Érvényes őszi Vidi-bérlettel rendelkező drukkereink számára az ETO meccsre a vendégjegy ára kedvezményesen 1.000,- forint!

A buszjegyek 1.600,- forintba kerülnek majd. Érvényes őszi Vidi-bérlettel rendelkező drukkereink számára az ETO meccsre a buszjegy ára szintén kedvezményes, mindössze 1.000,- forint!

Vagyis 2000 Ft-ért el tudja kísérni a csapatot a győri csúcsrangadóra!

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news