A Vidié a játéknap legnagyobb arányú idegenbeli sikere az EL-ben

Egyetlen csapat sem szerzett rajtunk kívül vendégként öt gólt az EL-ben.

Július 9-én, 10-én és 11-én kerültek megrendezésre az EL első selejtezőkörének "odavágó" mérkőzései 94 csapat részvételével, azaz 47 találkozót rendeztek meg ebben a három napban. A Vidi 5-1-es idegenbeli sikere három dolog miatt is figyelemre méltó eredmény.

A legnagyobb arányú idegenbeli siker
A 47 idegenben pályára lépő együttes közül egy csapat sem szerzett öt gólt rajtunk kívül, és a négygólos győzelmünk - holtversenyben a skót Rangers-szel, akik a gibraltári St. Joseph's otthonában győztek 4-0-ra - a legnagyobb arányú idegenbeli siker volt.

7, 6, 5!
A 94 pályára lépő csapat közül mindössze három együttes szerzett több gólt a MOL Fehérvár FC-nél. A norvég Molde és a svéd Malmö egyaránt hét-hét gólt szerzett, míg a grúz Tbilisi hat alkalommal vette be aktuális ellenfele kapuját.

Mesterhármas
Nego Loic mesterhármast szerzett Podgoricában, ezzel holtversenyben máris az EL idei góllövőlistájának első helyén áll. Rajta kívül csak a Malmö csapatkapitánya, Markus Rosenberg, valamint a Molde támadója, Leke James szerzett egy meccsen három gólt. Nemcsak a góllövőlista élén áll fehérvári játékos, ugyanis az gólpassz-lista első helyén - három gólpasszal - Milanov található.

Breidablik vs. Vaduz
Magabiztos idegenbeli sikerünknek köszönhetően fél szemmel már figyelhetjük a Breidablik - Vaduz párharc alakulását is, hiszen továbbjutás esetén ennek a párharcnak a győztesével találkozunk az EL második selejtezőkörében. Az első mérkőzésen Izlandon nem született döntés, a csapatok gól nélküli döntetlent játszottak. A mérkőzés statisztikája szerint a felek majdnem egyenlő arányban birtokolták a labdát (48%-52%), a hazaiak azonban valamivel többször próbálkoztak kapura lövéssel (9-5). Egyelőre tehát megjósolhatatlan, hogy továbbjutásunk esetén a Breidablik vagy a Vaduz lesz-e a következő ellenfelünk.

Author: Wéninger Ákos

Photo: molfehervarfc.hu

More news