GYEREKBLOG

A Vidi öltözőjében jártam 13 - gyerekblog

Vidi-rajongó gyerekek által vezetett blogunk tizenharmadik bejegyzésében Pencz Panna osztja meg a Dunaújváros elleni bajnoki mérkőzésen átélt élményeit.

Sziasztok Vidi-szurkolók!

Sokat hallottam már a Vidi-szurkoló gyerekek blogírásáról. Mi is felvettük a kapcsolatot a szervezőkkel és megbeszéltük a részleteket. Az augusztus 2-ai, Dunaújváros elleni meccsen lehetőségem nyílt betekinteni a csapat öltözőjébe.

A Sóstói Stadion főbejárata előtt találkoztunk a szervezővel, aki lekísért minket az aulába, ahol Stopli várt bennünket. Egy kicsit várnunk kellett, hogy bemehessünk az öltözőbe, mert elhúzódott a meccs előtti megbeszélés. De megérte a várakozás, hiszen találkoztunk Szolnoki Rolival és Simon Ádámmal. Majd kezet fogtunk és sok szerencsét kívántam nekik. Aztán közös képet is csináltunk. Sajnos nem sokat tudtunk bent maradni, mert a játékosoknak is menniük kellett bemelegíteni. Elköszöntünk, majd elfoglaltuk helyünket a lelátón. Sok helyzete volt a Vidinek, viszont a Dunaújváros az eladott labdákból jól indult meg. Az első gólt Filipe Oliveira szerezte a 19. percben. Ezután pár perccel dunaújvárosi támadás ment a kapu mellé, majd egy Nikolics helyzetet hárított a vendégek kapusa. Az első félidőben igy 1-0-s vezetéssel mentek pihenni a Vidi játékosai.

A második félidőben megint a Vidinek volt több helyzete, aztán az 56. percben megszületett a második gól. Sándor volt eredményes. Majd a 62. percben Nikolics talált a vendégek kapujába.

Ezek után még sok helyzete adódott a Vidinek, de az eredmény 3-0 marad.

További sok sikert! Hajrá Vidi! 

Pencz Panna
Vasvári Pál Gimnázium Székesfehérvár

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news