ELLENFÉL-LES

A rapszodikus MTK-hoz látogatunk

Szombathelyi iksz, hazai Fradi-verés és pécsi vereség a kék-fehérek eddigi tavaszi mérlege.

A Mezőkövesd ellen az első fordulóban elért siker után mélyrepülésbe kezdett az MTK, hat meccsből ötöt elveszítettek, majd a Paksot és a Pápát legyőzték, de ezen kívül csak néhány döntetlenre futotta, így a telet a 15., azaz a kieső helyen töltötték. Ennek megfelelően a szünetben erősítettek a kereten, Vass Ádám érkezett a középpályára, Torghelle Sándor pedig a támadósorba.

A tavasz jobban is indult, hiszen a szombathelyi 0-0 után legyőzték a Ferencvárost hazai pályán. Az elmúlt héten 1-0-ra kikaptak Pécsen, de fontos megemlíteni, több mint egy félidőt emberhátrányban játszottak. Garami József csapatának legeredményesebb játékosa Kanta József (6 gól) és Pölöskei Zsolt (5 gól), előbbi biztosan nem játszik a Vidi ellen, a PMFC ellen ugyanis begyűjtötte ötödik sárgáját.


Érdekesség a fővárosiakkal kapcsolatban, hogy a második legkevesebb gólt rúgták (21), de (holtversenyben) a negyedik legkevesebbet (24) kapták. Ősszel Kálnoki-Kis öngóljával és Nikolics találatával 2-0-ra győztünk Sóstón, a Hidegkuti Nándor Stadionból azonban legutóbb 2010-ben hoztuk el a három pontot.

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news