A papírforma eredmény ellenére a játékosok csalódottak

Hogyan élte meg három válogatott játékosunk a svédek elleni EB-selejtezőt?

Garancsi István is ott volt a Rasunda-stadionban tegnap

A válogatott első közös programja a mai napon az ebéd volt. Miután a csapat reggel négy órára ért vissza Telkibe, a reggeli nem volt kötelező. Elek Ákos, Lázár Pál és Lipták Zoltán is csak 11 óra után ébredt. Honlapunk kora délután érte őket utol telefonon. Abban mind a hárman megegyeztek, hogy egy kis kialvatlanságon túl semmi extra bajuk nincs, leszámítva, hogy mindannyian - a papírforma ellenére - csalódásként élték meg a vereséget.


"Nem vagyok drukkos típus", idézte fel az első válogatott mérkőzése előtti perceket Lázár. "Nem izgultam túl magam és igyekeztem minél jobban rákészülni az előttünk álló 90 percre. Úgy érzem, az első félidő jól sikerült, a játékunk olyan volt, amire lehet építeni a későbbiekben. Sajnos a második 45 percben valami nem stimmelt és egyetlen helyzetecskénél tovább nem is jutottunk. Hiába birtokoltuk többet a labdát, a svédek eredményesebbek voltak. A saját játékommal nem vagyok egészen elégedett. Igyekeztem minél többet felfutni és segítni. Jelzésértékűnek tartom Egervári Sándor részéről, hogy végigjátszhattam a meccset, de van javítanivalóm. Érdekes tapasztalat számomra, hogy nem volt sokkal másabb egy ilyen nemzetközi mérkőzés, mint amire előzetesen számítottam. Fizikailag csak az utolsó tíz percben kezdtem magam fáradtnak érezni, de úgy érzem, a csapat is végig ott volt a pályán."
A mérkőzés értékeléssel egyébként egyetértett Lipták és Elek is. "Masszívak voltunk az első felvonásban és úgy érzem, szinte maradéktalanul betartottuk a szövetségi kapitány utasításait", mondta Lipták. "Sajnos a második félidőben gyorsan kaptuk a gólt, s ez megfogott bennünket. Ami engem illet, egy élmény volt Ibrahimovics ellen játszani, hatalmas egyéniség. Sikerült azonban megfelelően őrizni, ezúttal ő nem talált be a kapunkba. Összességében megérdemelten nyertek a svédek."
Elek Ákos 60 percet játszott a találkozón, szerencsére nem sérülés, hanem szerkezeti váltás miatt cserélte le őt Egervári Sándor. "Sajnálom, hogy nem sikerült meglepetést okozni. A jól sikerült első félidő után, a szünetben éppen arról beszélgettünk, hogy minden bizonnyal sokkal jobban rohamoznak majd a hazaiak a folytatásban, igyekeznünk kell ezeket megakadályozni", nyilatkozta Elek. "Nem sikerült. Leginkább azt fájlalom, hogy a mérkőzés legelején nem tudtam kihasználni azt a helyzetet, amely mintegy 20 méterről és igen jó szögből adódott a kapu előtt. Szerintem nem ment olyan jól tegnap, mint az angolok ellen. Jó lenne már egy győztes meccsen is játszani a válogatottban, mert eddig háromszor léptem pályára és mind a háromszor kikaptunk..."

Telkiben ma délután 3 órakor regeneráló, átmozgató edzéssel folytatódik a munka, mjad a vezetés Székesfehérvárra jön, ahol megtekinti az olimpiai válogatott mérkőzését, amelyet természetesen a felnőtt játékosok is nyomon követnek majd a televízió képernyőjén.

More news