ÉRDEKESSÉG

A magyar válogatott ellen játszotta első nemzetközi meccsét Montenegró

Csapatkapitányunk végig pályán volt a podgoricai történelmi mérkőzésen, melyet ugyanabban a stadionban játszottak, ahol csütörtökön is pályára fogunk lépni.

2007. március 24-én történelmi mérkőzést rendeztek Montenegró fővárosában, Podgoricában. A 2006-ban Szerbiától különvált délszláv állam első válogatott meccsét a magyar nemzeti csapat ellen játszotta. Csapatkapitányunk végig a pályán volt, és így emlékszik vissza a podgoricai találkozóra:

"Emlékszem, egy roppant fiatal csapattal érkeztünk Montenegróba. Tisztában voltunk azzal, hogy hasonló futballt fognak játszani, mint amilyet a szerbektől megszokhattunk korábban. Ráadásul a mérkőzés kezdete előtt nem sokkal, hatalmas mennyiségű eső esett, emiatt a pálya talaja közel sem volt tökéletes. Mégis korán, már a harmincadik másodpercben megszereztük a vezetést, egy szélről elvégzett szabadrúgást követően Priskin talált a hazaiak kapujába. A stadionban pokoli hangulat uralkodott, és végül két 11-es góllal sikerült a montenegróiaknak fordítaniuk. A vereség ellenére én mégis úgy emlékszem vissza, hogy a lefújást követően több volt a pozitív visszhang, mint a negatív, a mi játékunkkal kapcsolatban. Ez talán azzal is magyarázható, hogy Várhidi Péter valóban egy nagyon fiatal csapatot küldött a pályára, akik közül a későbbiekben többen is a válogatott meghatározó játékosai lettek. A montenegrói labdarúgás ma Európa élvonalába tartozik, nem véletlenül vezetik Anglia, Lengyelország és Ukrajna előtt a vb-selejtező csoportjukat. Éppen emiatt sem szabad lebecsülnünk a Mladost Podgoricat. Az első mérkőzésen tapasztaltuk, hogy ugyanaz a kemény délszláv stílus jellemző rájuk, mint általában a montenegrói vagy éppen a szerb csapatokra is. Ettől függetlenül a célunk teljesen egyértelmű: győzni megyünk Podgoricába, és kettős győzelemmel akarunk továbbjutni" - nyilatkozta honlapunknak Tóth Balázs.

Ha megnézzük a két csapat felállását, akkor több vidis vonatkozást is észrevehetünk.

Montenegró - Magyarország 2-1 (0-1)
Podgorica, 15 ezer néző
v: Krajnc (szlovén)
Montenegró: Poleksic - Jovanovic, Batak, Tanasijevic (Jeknic, 85.), Pavicevic (Lakic, 90.) - Raicevic (Tumbasevic, 57.), V. Bozovic (Purovic, a szüneben), Vukcevic, Boskovic (Jekic, 85.) - Burzanovic (Vujovic, 88.), Vucinic (Jovetic, 85.)
Magyarország: Végh (Fülöp, a szünetben) - Csizmadia, Vaskó, Balogh, Bodor - Vadócz (Farkas, 85.), Tóth B., Tőzsér - Hajnal - Priskin, Rajczi (Huszti, 53.)
gól: Vucinic (64., 11-esből), Burzanovic (82., 11-esből), illetve Priskin (1.)

A hazai együttesben csereként pályára lépett csapatunk egykori montenegrói játékosa, Milan Purovics, míg a magyar válogatottban öt olyan labdarúgó szerepelt, akik vagy korábban voltak klubunk labdarúgói (Végh, Csizmadia), vagy néhány évvel később öltötték magukra a Vidi mezét (Vaskó, Farkas II) és természetesen Tóth Balázs, aki tulajdonképpen beletartozik mindkét halmazba. A magyar válogatott szövetségi kapitánya - Várhidi Péter - pedig a 2000-es évek elején ült a Vidi kispadján.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news