A Haladás folytatná félelmetes hazai sorozatát

Aczél Zoltán szerint csapatától az kevés, ha "csak elrontani" akarja a Videoton játékát.

A Szombathelyi Haladás kezdőcsapata: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. - Nagy I. G., Simon Á., Molnár B., Halmosi - Sipos, Fodrek.

A 23. forduló előtt, a Monicomp Liga tabelláján, mindössze tizenkét pont a különbség a második helyen álló Ferencváros, és a 13. Szombathelyi Haladás között – éppen annyi, amennyivel a Videoton FC vezet az üldözők közül kikandikáló Fradi előtt.

Tömör a mezőny, szűk a tabella, ráadásul a Haladás „papíron” az NB II elől menekülők közé tartozik: mindössze három ponttal szerzett többet, mint a kiesőhelyen álló Siófok.

A magyarázat, alkalmasint a kiváló hazai mérleg: a Haladás a legutóbbi hét mérkőzését megnyerte a Rohonci úton, ez ugye 21 pont – a bökkenő viszont az, hogy ezen kívül mindössze egy győzelem, és két (szintén hazai) döntetlen hozott a konyhára. Nem véletlen, hogy Aczél Zoltán is a hazai mérkőzésekben, a Rohonci úti pontszerzésekben bízik – még akkor is, ha az ellenfél az ország legjobb csapata.

- A leendő bajnokot fogadjuk, az ország jelen pillanatban legerősebb csapatát - nyilatkozta Aczél Zoltán, a Haladás vezetőedzője a Vas Népének. - A Videoton kombinatív, rövidpasszos futballt játszik, a földön járatja a labdát. Képes pillanatok alatt sebességet váltani. Hatékonyan támad, jó százalékban használja ki a helyzeteit. Több olyan focistája van, aki váratlan megoldásokra képes, bátran bevállalja az egy-egy elleni párharcot, képes egyedül eldönteni a meccset. Az edző, dr. Mezey György személye a garancia arra, hogy tetemes pontelőnye ellenére sem játszik kényelmes futballt, valószínűleg a Rohonci úton is győzelemre tör majd. Ám a fehérváriak sem legyőzhetetlenek. Kaptak már ki, játszottak már döntetlent náluk jóval alacsonyabban jegyzett ellenféltől. Agresszív, hajtós játékot várok a fiúktól. Ha ott lihegünk ellenfelünk nyakán, nem hagyjuk focizni, hanem küzdelemre kényszerítjük, máris kiegyenlítődnek az erőviszonyok. Persze emellett taktikusan kell játszanunk, szűkíteni a területet, jól védekezni. De az nem elég, ha elrontjuk ellenfelünk játékát, nekünk is kell a három pont, jelen helyzetünkben a döntetlennel semmire nem megyünk. Éppen azért én is a győzelem reményében küldöm pályára a csapatomat. Oross sérült, Sluka és Lengyel pedig lázas beteg, mindhárman kihagyják a meccset. Kérdéses Kenesei játéka is, a térdét fájlalja, alig edzett a héten

Kiemelt kockázatú lesz a mérkőzés!

A Vas Megyei Rendőrfőkapitányság közleménye:

2011. április 17-én 17.30. óra kezdettel a „Rohonci úti Stadionban” kiemelt biztonsági kockázatú NB I-es labdarúgó mérkőzés megrendezésére kerül sor. A rendbontások megelőzése, közrend fenntartása, a vagyonbiztonság érdekében a rendőrség a biztosítás során az alábbi intézkedéseket hajtja végre:
2011. április 17-én 15.00. óra - 21.00. óra közötti időben a Bartók Béla krt. teljes közúti lezárására kerül sor a Rohonci út és a Kenderesi út közötti szakaszon. Erre az útszakaszra járműforgalmat a rendőrség nem enged. A Bartók Béla krt. 40/A-G számú lakótömb és a Stadion közötti terület a gyalogos forgalom elől is le lesz zárva egészen a Perint patak partjától a (Stadion Bartók B. körúti műszaki kapujától a Bartók B. krt. 40/G lépcsőház sarkáig) telepített kordoneszközig. 
Telepített (gyalogosokra is vonatkozó) zárás lesz a Kenderesi út kereszteződésében is. A lezárt területre kizárólag az engedéllyel rendelkezők léphetnek be.
A 2.A és a 2.C jelű helyi járatos autóbuszok a záró pontokon áthaladhatnak, azonban nem állnak meg. A legközelebbi az „Uszoda megálló” lesz. A Haladás szurkolói a stadiont kizárólag a Rohonci úti kapun tudják megközelíteni és elhagyni.A mérkőzés végén a Bartók Béla krt. irányába távozni nem lehet, sem a fedett szektorból sem a „keleti álló” szektorból. Telepített kordonnal lesz zárva a távozási irány.A mérkőzés előtt a Bartók Béla krt-on, a Claudius Hotel melletti és a Csónakázó-tó előtti „kavicsos parkolókban” járművet elhelyezni nem lehet.
Az esetlegesen vonattal érkező vendégszurkolók rendőri kísérése miatt számítani kell rövid idejű 5-10 perces forgalom zárásra, terelése a vasútállomás és a stadion közötti területen 13.00 - 17.00 óra valamint 20.00 - 21.00. óra között.
A bűnmegelőzés, a közrend fenntartása érdekében a rendőrség kéri a szurkolókat, hogy a felhívásban írt intézkedések végrehajtásában a feladatra vezényelt rendőrök munkáját segítsék, türelmükkel, megértésükkel támogassák. 


Haladás-Vidi - jegyinformáció és utazási információ

More news