DVTK - VIDEOTON FC

A Diósgyőr kiszámíthatatlan tavasszal

Szentes Lázár együttese egyszer nyert, egyszer döntetlent játszott és egyszer kikapott eddig a 2013-as bajnokikon.

Hét győzelem, hét döntetlen és hat vereség áll a Diósgyőri VTK neve mellett a táblázaton, ami 28 ponthoz és a 8. helyhez elég. A mezőny sűrűsége miatt ez az eredmény azt jelenti, hogy négy pontra vannak az ötödik helyezett DVSC-től, de csak hárommal előzik meg a tizenharmadik Pécset. 20 mérkőzésen mindössze 19 gólt szereztek, ami a negyedik legrosszabb mutató az NB I-ben és 22-t kaptak, ami viszont a negyedik legjobb. A piros-fehérek legeredményesebb játékosa a 6 gólos Tisza Tibor és a 3-3 gólos Bacsa Patrik illetve Luque.

Szentes Lázár csapata nagyon ingatag formát mutat tavasszal, hiszen a 18. fordulóban 1-0-ra nyertek idegenben az Eger ellen (gólszerző: Tisza), a 19. játéknapon 1-1-et játszottak otthon a Haladással (gólszerző: Luque), a 21. fordulóban pedig 2-0-ra kikaptak Győrben, úgy hogy Elek Ákost még ki is állították. A DVTK-nak a bajnokságon kívül nem kell más sorozatra koncentrálnia, a Magyar Kupától a legjobb 32 között búcsúztak még novemberben (a Honvéd volt a végállomás), a Ligakupa E csoportjában pedig harmadikak lettek, így nem jutottak a legjobb nyolc közé decemberben.

Télen nem volt túl nagy jövés-menés Miskolcon, az érkezők közül a legfigyelemreméltóbb név a válogatott Kádár Tamásé, aki a holland Rodától érkezett kölcsönbe. Távozott többek között a klubtól Igor Gal és Szavo Rakovics valamint az őszt Pápán töltő Youssef Sekour is.

Az őszi bajnokin egyébként 0-0-át játszottunk a diósgyőriekkel a Sóstói Stadionban, hiába támadtuk akkor végig a találkozót, Rybansky kapus remek napot fogott ki és nem tudtunk a hálóba találni.

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news