STATISZTIKA

A bajnokság első hat fordulója számokban

Az OTP Bank Liga NB I-ben eddig lejátszott hat forduló alapján néztük meg csapatunk és játékosaink mutatóit az Opta adatainak segítségével.

A szezon eddigi szakaszában a legtöbb kapura lövéssel a ZTE ellen próbálkoztunk (22-ből 9 találta el a kaput), aminek meg is lett a jutalma, az utolsó pillanatban sikerült pontot szerezni. A második legtöbb lövést az Újpest elleni idegenbeli mérkőzésen küldtük kapura (14 próbálkozásból 7 volt pontos), majd a DVTK elleni hazai, 3-1-es siker következett (13 kapura lövésből 5 talált).

A válogatott szünet előtti utolsó bajnokin az MTK-t győztük le nagy küzdelemben. A meccsen mutatott harcosság a statisztikában is tetten érhető, ekkor szereztünk vissza a legtöbb labdát a szezonban (51).

Várható gólok (xG) tekintetében a ZTE elleni összecsapás volt a legkiemelkedőbb, csapatszinten 1,98 xG-vel zártunk, ezután az MTK elleni győztes meccs következett 1,22 xG-értékkel, a harmadik legmagasabb mutatót pedig az újpesti vereség alkalmával elért 0,99 xG-érték jelentette.

A küzdőszellemre a nyíregyházi stadionavatón sem lehetett panasz, ekkor a szezon legalacsonyabb várható gólok-értékével (0,41 xG) is 3-3-ra végeztünk és értékes pontot szereztünk a Szpari ellen.

A megnyert párharcok alapján a DVTK elleni meccsen elért 54,4% a legjobb mutató, míg a ZTE ellen a párharcok 53,5%-át, az újpesti vendégjáték alkalmával pedig az 52,9%-át nyertük meg.

Játszott percekben Csongvai Áron és Nikola Serafimov zárt az élen, mindketten végigjátszották az eddigi hat összecsapást (540-540 perc), őket Spandler Csaba követi 538 perccel. Ennek a triónak volt eddig a legtöbb labdaérintése is; az első Spandler 488-cal, a második Serafimov 422-vel, míg Csongvai 397-tel harmadik.

A sikerrel megvívott párharcok tekintetében - azok közül, akik az eddigi bajnokik legalább felén pályára léptek – Spandler az első 57,95%-kal, Serafimov 57,1%-kal a második, Huszti András pedig 56,6%-kal a harmadik.

A legtöbb kapura lövés is Csongvai nevéhez fűződik: 11-ből 4 találta el a kaput, őt Katona Mátyás 7-ből 2 kaput eltaláló lövéssel követi, harmadik helyen pedig az a Gradisar áll, akinek 6 lövéséből 4 talált kaput (ezekből 2 gól lett).

A leggólveszélyesebb játékosunk eddig Kovács Patrik 1,03 xG-értékkel (3 mérkőzésen játszott), a második csapatkapitányunk, Csongvai Áron 0,76 xG-vel, őket Nejc Gradisar követi 0,63 xG-értékkel.

Author: Csik Tamás

Photo: fehervarfc.hu

More news