EMLÉKSZEL?

2011 - Alves-dupla, Vasziljevics-gól - 3-0 a ZTE ellen

Kilenc évvel ezelőtt ezzel a magabiztos győzelemmel meneteltünk tovább első bajnoki címünk felé.

A rendkívüli bajnoki szünetet kihasználva korabeli, emlékezetes meccseinket elevenítjük fel visszatekintő sorozatunkban.

2011. április 8-án 4200 néző előtt fogadtuk a negyedik helyen álló ZTE együttesét a Sóstói Stadionban. A mai Vidiből Elek Ákos végigjátszotta a mérkőzést, Nikolics Nemanja pedig a kispadról nézte végig. A ZTE kezdőjében helyet kapott mostani másodedzőnk, Szalai Tamás is.

A találkozón rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de a vezető találatot csak a 72. percben tudtuk megszerezni Dusan Vasziljevics révén. A bekapott gól után teljesen széteső vendégek végül 8(!) emberrel fejezték be a meccset, Varga Róbert a 75., Vlaszák Géza a 80. percben jutott a kiállítás sorsára, Kovács Gergő pedig sérülés miatt a 88. perctől nem játszott. A ZTE-nek már Vlaszák kapus piros lapjánál sem volt több cseréje, így az utolsó 10 percben a ma a Budapest Honvédban futballozó Djordje Kamber állt a kapuban. Andre Alves büntetőjénél és remek szólógóljánál egyaránt tehetetlen volt a bosnyák játékos.

A 3-0-ás győzelemmel újabb lépést tettünk első bajnoki címünk felé, 12 pontos előnyből vártuk a hátralévő nyolc fordulót.

Ezzel a meccsel és a Vidi nyolc évtizedes történelmével kapcsolatban minden további érdekességet megtalálsz ide kattintva, a Vidipedián!

Author: molfehervarfc.hu

Photo: molfehervarfc.hu

More news