VISSZHANG

"Nem túl biztató a fehérvári előny"

A mérkőzés után megjelent Nemzeti Sport nem volt "elájulva" a Vidi játékától és a végeredménytől sem.

A sportnapilap tudósításában elsőként azt jegyzi meg, 8000-nél több nézőre számítottak a Sóstói Stadionban, hiszen ezt megelőzően két évvel játszott utoljára nemzetközi meccset a Vidi.

 

 

A Videoton nagyon soványka előnyt szerzett a kupatalálkozón. Ennél jobb teljesítményt vártunk a fehérváriaktól. A hazai együttes az első játékrészben nem tudta kihasználni helyzeti előnyét. Pedig akkor még elég sok hibával játszottak a vendégek. A Videoton hibái főként abból adódtak, hogy a középpályás sor mérsékelt teljesítményt nyújtott. A csatárok pedig keveset mozogtak, igazán gólveszélyes akciót nem is tudtak kialakítani. Az ívelgetéseket sorra kifejelték a védők, s amikor a Videoton támadásai kibontakoztak, már a pálya középső részénél megtámadták őket a vendégek csatárai és középpályásai, s ezzel mindjárt hibára késztették a hazaiakat. Ez abban nyilvánult meg, hogy általában a harmadik átadás már rossz helyre került. A vezető gól után úgy tűnt, hogy a Videoton ritmust tud váltani. Egy-két ígéretes akciót láttunk is, de a folytatás elmaradt A második játékrészben egyre inkább látszott, hogy a tudatosan, keményen és határozottan Játszó Dukla ki tudja húzni újabb gól nélkül. Mindig volt szabad emberük, akit a labda megszerzése után meg tudtak játszani. A támadásaik is egyre bátrabbak lettek. Szerencsére az irányzókkal sok volt a hiba, s így tulajdonképpen az egyetlen kapufa kivételével nem tudtak gólhelyzetet kialakítani. A szerény előny azért természetesen előny, de meg kell jegyezni, hogy ennél jóval többet kell nyújtania a Videotonnak, ha a tudatosan játszó Dukla ellen Prágában tovább akar jutni - írta a Nemzeti Sport munkatársa.

A játékvezetőről jó véleménnyel volt a tudósító Varga Béla, csapatunkból Kosztát és a védelmet megfelelőnek találta, ellenben a középpályás sor teljesítményét csalódásnak ítélte: "sem Burcsa, sem Csongrádi, de Vadász sem tudott irányítani, sőt, elkövették azt a hibát, hogy Vizekkel nem törődtek" - írja. Májer Lajost dícsérte, Szabót a gólja miatt emelte ki, Novath játékát viszont a "szürke" jelzővel illette. 

Author: Acsai N. Ferenc

More news