PAULO SOUSA:

"Ismét megmutattuk, hogy az utolsó leheletünkig küzdünk a győzelemért"

A két mester a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Nagyon komoly igénybevételt jelentett a játékosoknak, hogy 120 percig tartott a mérkőzés. Nem volt szerencsénk a sorsolásnál, ahogy a Haladásnak sem. Az elején ugyan lett volna lehetőségünk arra, hogy megszerezzük a vezetést. Ha ez megtörtént volna, akkor tudtunk volna spórolni az erőnkkel, így azonban a mérkőzés végéig küzdenünk kellett. Ismét megmutattuk, hogy az utolsó leheletünkig harcolunk a győzelemért, ez pedig ezen a mérkőzésen továbbjutást eredményezett.

Gratulálok a Videotonnak a továbbjutáshoz! Azt terveztük, hogy biztonságos védekezésből vezetünk majd támadásokat. Sajnos a lehetőségeinket nem sikerült gólra váltanunk. A 75. percben Radó eldönthette volna a továbbjutás kérdését a javunkra, sajnos kapufa lett a lövés vége. A hosszabbítást jobban bírta erőnlétileg a Videoton FC, mely végül így megérdemelten harcolta ki a továbbjutást, de úgy érzem, sikerült megnehezítenünk a fehérvári csapat dolgát.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu