SZOLNOKI ROLAND:

"A Basel elleni mérkőzés volt eddigi pályafutásom csúcsa"

20 éves védőnk egy számára szokatlan poszton szinte hiba nélkül hozta le a csütörtök esti Európa Liga-meccset.

Szolnoki Roland évekig védekező középpályásként szerepelt, két éve még az NB II-ben is ezen a poszton számított rá akkori edzője, Hartyáni Gábor. Az U19-es és később az U21-es válogatottban azonban már többnyire jobb oldali védőt játszott, és Paulo Sousa is ezt a szerepkört osztotta az NB I-ben Szolnokira. A törökországi edzőtáborban, a Dinamo Bukarest elleni mérkőzésen a Vidi vezetőedzője kipróbálta bal oldali védőként is Szoszót, aki nem is okozott csalódást, hiszen egy kőkemény találkozón sikerült remek teljesítményt nyújtania. Ezek után egyáltalán nem volt meglepő, hogy Stopira sajnálatos sérülését követően Szolnoki Roland került a védelem bal oldalára.

Milyen volt a tegnapi EL-mérkőzés és hogyan készültél rá?

Nagyon vártam már a Basel elleni találkozót, hiszen már korábban megtudtam, hogy kezdő leszek. Tisztában voltam azzal, hogy egy nagyon jó csapat lesz az ellenfelünk, személyes véleményem szerint ők a legerősebbek a csoportunkban. Örülök annak, hogy végigjátszhattam egy ilyen fontos meccset. Tudtuk, hogy kifejezetten offenzív együttes a Basel, ezért különösen fontos volt számunkra a stabil védekezés.

Szerinted minek volt köszönhető az újabb győzelem az EL-ben?

Mindenképp nagy jelentősége volt annak, hogy nagyon korán, már a második percben megszereztük a vezetést, ez pedig azt eredményezte, hogy ellenfelünknek támadnia kellett. Szerencsére még az első félidőben sikerült újabb gólt szereznünk egy tudatos szögletvariációt követően, így megnyugtató előnnyel vonulhattunk a szünetben az öltözőbe. A győzelem szempontjából az sem elhanyagolható tény, hogy támadóink - Nikolics és Sándor György - is kivették a részüket a védekezésből. Nekem személy szerint Gyurcsó Ádám is sokat segített, ezen a mérkőzésen ő is inkább védekező feladatot látott el, persze amikor lehetősége volt, akkor a támadásokba is bekapcsolódott. Végül, de nem utolsósorban a szurkolóink szünet nélküli szurkolása is kellett ahhoz, hogy újabb három pontot szerezzünk az Európa Ligában. Voltak a mérkőzésnek olyan periódusai, amikor az ő biztatásuk segített nekünk átlendülni a holtponton.

Te egy jó értelemben véve vagány srác vagy. Ennek ellenére izgultál a meccs előtt?

Nem mondanám, hogy izgultam, de azért egy egészséges drukk természetesen volt bennem. Szerencsére az elmúlt időszakban sok mérkőzésen szerepeltem az NB I-ben is, úgyhogy most már nem izgulok, ha meghallom, hogy a kezdőben kapok helyet.

Azt azért kijelenthetjük, hogy a Basel elleni találkozó volt eddigi pályafutásod legrangosabb mérkőzése?

Így van, bátran mondhatjuk, hogy a csütörtök esti meccs volt eddigi - nem túl hosszú - pályafutásom csúcsa. Hét évvel azután születtem, hogy a nagy elődeink szenzációs menetelést hajtottak végre ugyanebben a sorozatban, amelyiknek utódjában most mi szerepelünk. Akkor a verseny lebonyolítása is más volt, de mégiscsak az volt az Európa Liga elődje. Amire nagyon büszke vagyok, hogy 20 évesen részese lehettem a Basel elleni sikernek. Úgy gondolom, ma Magyarországon kevés fiatal játékos mondhatja el magáról, hogy ilyen nagy sikerben volt része. Azt se felejtsük, hogy másfél éve még az U19-es és az NB II-es bajnokságban szerepeltem, tegnap este pedig a második számú európai kupában, egy nagyon erős csapat ellen bizonyíthattam.

Mi volt a legnehezebb dolgod a mérkőzésen, azt is figyelembe véve, hogy nem az eredeti posztodon szerepeltél?

Hosszú ideje szélső védőként számít rám a mester, az pedig, hogy most nem a jobb, hanem a bal oldalon kellett futballoznom, annyira nagy problémát nem jelentett számomra. Ami talán a legnehezebb volt, hogy végig nagyon kellett koncentrálnunk, hiszen elég egyetlen apró hiba ezen a szinten, és az ellenfél azt könyörtelenül kihasználja. Nagyon sok támadást vezettek az én oldalamon, de Gyurcsó Ádám folyamatosan besegített a védekezésbe. A szünetben megbeszéltük, min kell változtatnunk, hogy még hatékonyabb legyen a védelmünk, és úgy érzem, sikerült a megbeszélteket megvalósítanunk, hiszen a második játékrészben már jóval kevesebb beadás jött az én oldalamról, mint az első 45 percben.

Néhány perccel a mérkőzés vége előtt a Basel támadójának, Strellernek elborult az agya, és nagyon durván szabálytalankodott veled. Benne volt ez a durvaság a meccsben? Kívülről egyébként kifejezetten sportszerűnek tűnt a meccs.

Az biztos, hogy egyetlen futballista sem szeret veszíteni, és szerintem az bosszantotta fel ellenfelemet, hogy sehogy sem tudtak gólt lőni nekünk. Igaz, a lefújás előtt nem sokkal sikerült szépíteniük, de a pontszerzésre már nem volt esélyük. Szóval én ennek a számlájára írom azt a szituációt, de a mérkőzés tényleg végig sportszerű volt.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news